- Hogy…? – kérdezte meg végül Tae értetlenül, mint aki nem hisz a szemének. A lány csak kuncogott.
- Ez most nem lényeg. Gyere, repüljünk együtt újra. – nyújtotta felé a kezét Csingiling. Egy pillanatra rám nézett a lány, abban a pillanatban teljes megvetéssel, mint aki elvette volna tőle a legfontosabb dolgot az életében, de ez csak egy pillanatra villant át az arcán, Taera nézve az arca ellágyult.
- Pe-persze megyek… - fogta meg Csing kezét.
**
- Hol van ez a két ütődött! – dühöngött Boram, miközben jobbra, balra repkedett.
- Boram, kérlek, állj meg, rosszul leszek ettől a sok forgolódástól. – kértem meg elhaló hangon, de őszintén, ennél hangosabban nem tudtam volna megkérni, valamiért nem ment. Ezért nem is csodálkoztam, hogy Boram nem hallott meg engem, hanem dühösen folytatta tovább a körözgetését, ami miatt úgy éreztem, mintha bármelyik pillanatban keresztbe állhat a szemem. Nekem se tetszett, hogy így eltűntek, de nem tudtam mit kezdeni vele, dühöngjek én is? Semmi közöm hozzájuk, én még mindig csak egy idegen vagyok itt…
- Mi a baj, Hongbin? – ült le mellém Youngmin.
- Semmi… - néztem rá mosolyogva.
- Ja azért szorítod ökölbe a kezed, és nézel világfájdalommal a semmibe… - nézett el rólam, miközben szarkasztikusan ejtette ki a szavakat.
- Pedig tényleg nincs semmi bajom! – morogtam idegesen.
- Jól van, jól van… - emelte fel a kezét védekezően, majd a friss párosra pillantott, akik egymást átölelve ültek tőlünk pár méterrel. – Tudod, nagyon jó barát vagy… Mindenki észrevette, hogy ezek ketten éreznek egymás iránt valamit, de nem tudtuk kezelni a helyzetet. – teljesen elmerengve pillantott a párra. – Nézd milyen boldogok. Rájuk van írva.
- Legalább tudtam valahogy segíteni… - mosolyogtam én is elmerengve.
- Tudod – állt fel Youngmin mellőlem – hallgathatnál te is a tanácsaidra. – nézett rám még utoljára, mielőtt elfordult volna, és az ikertesójáért kiáltozott volna.
**
Boram megunta a tétlenségemet, és elküldött Minsuval és Sehunnal barackot szedni, ő lefeküdt aludni. Na jó, ráerőszakoltam, hogy feküdjön le, mert attól féltem, hogy agyvérzést kap itt nekünk, ha tovább idegeskedik. A fiúkkal elbeszélgettünk, miközben szedtük a barackot a fáról. Minsuról például kiderült, hogy mindig is utált kalózkodni.
- Most gondoljatok bele, ott vagy egy 500 fős kalózhajón, és mindenki kanos körülötted. – nézett világfájdalommal a barackra, mintha csak az tehetne róla. – Őrülj neki, hogy akkor, mikor te élvezted a vendégszeretetünket, akkor csak Onejunn volt az.
- Ne is mond. – borzongtam meg. – Köszi, hogy időben odaértetek. – mosolyogtam rájuk szélesen.
- Szívesen, de ha megtette volna, hidd el nekem, nem te haltál volna meg. – hozott egy másik kosarat Minsu, amibe Sehun folytatta a pakolást. – Taehyung eléggé úgy nézett ki, mint aki képes lenne megölni az összes mocskot a hajón. Régóta ott vagyok, sok Hook vs. Tae párbajt láttam, akkor többnyire nevetett Tae, mintha nem félne a haláltól. Sosem felejtem el, amikor azt hittük, Hook legyőzi, azt mondta nevetve, hogy „Meghalni borzasztóan nagy kaland lesz!”. De amikor elkaptunk téged, borzasztóan dühös lett. Képes lett volna mindenkit cafatokra tépni. Bátor kalóz vagyok, voltam, de akkor összefostam magam tőle. – ingatta a fejét hitetlenkedve. Zavartan néztem a földet, nem tudom, hogy miért jöttem zavarba, de ebben a pillanatban nem tudtam megnyikkanni. Aztán Sehun kérdésétől majdnem megfulladtam, annyira félre nyeltem a nyálamat.
- Mikor akarod neki bevallani, hogy mit érzel iránta? – nem zavartatta magát, hogy fulladozom, szedte tovább a barackot.
- Ezt honnan veszed? – háborodtam fel, kicsit túlságosan is.
- Még én se vagyok ilyen vak, mint te! – csattant fel Sehun.
- Teljesen mindegy, hogy én mit érzek… - tépkedtem a barackfa leveleit. – Ez nem olyan dolog, amit csak úgy kerek perec, ellehet mondani.
- Néha hallgathatnál a saját tanácsaidra. – mondta Minsu, Sehun pedig bólogatott.
- Miért mondja ezt mindenki? – szedtem le az utolsó barackot, de mielőtt a kosárba rakhattam volna, viháncolást hallottam. Minsu és Sehun felnézett az égre, de én csak megdermedtem. Hallottam, Csinget és Taet nevetni felettünk pár másodpercre, mert hamar elhaladtak feledtünk.
- Jól vagy, Hongbin? – lépett mellém Minsu aggódó tekintettel, Sehun pedig követte.
- Persze, miből gondoljátok, hogy nem? – néztem rájuk keserű mosollyal.
- Azért, mert nem szeretnék a barack helyében lenni… - hátrált egy lépést, miközben a kezemre emeltem a tekintetemet. A barack lé lassan csöpögött a földre, a nagyja már úgy is ott volt. A magját szorongattam. Talán ilyen érzés féltékenynek lenni?
**
- Menj már oda hozzá! – taszigált Sehun a tengerparton, amikor meglátta Taet és Csinget.
- De tökéletesen megvannak ketten…
- Aha, szóval egy vesztes vagy?
- Én… aha… - gondolkodtam el.
- Na ne baszd fel az agyvizemet, mert megverlek.
- Nem kéne Minsuval barátkoznod… - vágtam be a durcás arcot.
- Én is itt vagyok! – lökött egyet rajtam az ex- kalóz.
- Mióta vagytok romantikus lelkek, hogy ennyire össze akartok hozni vele?
- Nem romantikus lelkek vagyunk, hanem utáljuk a vak embereket, botot nem akarsz? – vágott vissza Minsu.
- De, kettőt is… - néztem Csingilingre, aki úgy ölelgette Taehyungot, mintha… együtt vannak?! Ugye nem… Az egész testem elkezdett remegni az idegességtől. Az nem… nem lehet… nem tudnám elviselni… Miről beszélek? Nem vagyok senkije Taenak. Csingiling legalább lány.
- Péter, van egy kis gondom… - tűrte el a hajtincsét zavartan Csing. – Kinőttem a házamat… nem aludhatnék veled? – nézett rá kérlelően.
Ebben a pillanatban, azt hittem összeesem, annyira megremegett a lábam. Ha Minsu nem lép oda, hogy megtartson, összecsuklik a lában. Ezután nem tudtam, hogy mit csinálok, mintha nem én irányítanám a testemet, megindultam előre. Zúgott a fejem, az adrenalin száguldozott az ereimben, a levegőt is nehezebben vettem. Taehyung valamit mondott Csingnek, de fogalmam sincs mit, nem hallottam semmit sem, csak mikor odaértem magam felé fordítottam, és belenéztem a szemébe, ami értetlenül meredt az enyémre. Nincs visszaút. A szájára hajoltam, és megcsókoltam. Az nem kifejezés! A derekát átöleltem és szorosan magamhoz húztam, mintha attól félnék, hogy elpárolog. Ízlelgettem az ajkait, mintha a legédesebb méz lett volna. Megrészegített. Nem tudtam betelni vele. Ha egyszer beleharapsz a tiltott gyümölcsbe, nem fogsz tudni leszokni róla, függő leszel. Én is ezt érzem. A pillangók a hasamban meg rátesznek még egy lapáttal a fantasztikus érzésre. Aztán kijózanodtam. Hirtelen szakadtam el a kábult fiútól.
- Úristen! Ne haragudj, nem kellett volna! – estem pánikba.
Mit csináltam? Hát teljesen elment az a csepp eszem? Te jó isten gyere le, és verj meg! Teljesen vörös fejjel hagytam ott az értetlen tekintetű fiút. Hogy tehettem ezt? Nem vagyok normális. A számat fogva trappoltam az erdőbe, Boram nevét üvöltözve. Elszúrtam. Mindent elszúrtam. Uram atyám, hogy nézek én bele Tae szemébe ezek után? Most legszívesebben keresnék egy rókalyukat és elbújnék benne. Vagy levetném magam egy szakadékba. Hát nekem elment az eszem!
- Mi a baj Hongbin? – jött velem szembe Boram, velem ellentétben teljesen nyugodtan, kipihenve.
- Boram, vigyél haza! – jelentettem ki. – Kérlek!
- De hát Tae… - a szavába vágtam.
- Nem érdekel! Taehyungnak ott van Csingiling, szeretik egymást, és még utóda is lesz Taenak. Én felesleges vagyok ide! – egy szál választott el attól, hogy Boram szeme láttára törjek össze, és kezdjek el úgy bömbölni, mint egy újszülött.
- Fi- nem hagytam most se hogy végig mondta.
- Nem, Boram, te figyelj! Leszégyenítettem magam Tae előtt, ezek után nem tudok segíteni neki, akármit kéne csinálom! Én- hírtelen rántást éreztem a kezemen, amitől belém ragadt a mondat.
- Hé, én előbb tudtam, hogy szeretlek, erre te csókolsz meg először! – vágott durcás fejet Tae. – ez nem fair, ki kell egyenlítenem a számlát! – mondta és megcsókolt. Teljesen ledöbbentem. Itt volt Tae, és… megcsókolt. Nekem meg a lelkem valahol a fák között repkedett. Aztán elvált tőlem, és mosolygott, mint a tejbe tök. Azt se tudtam, hol vagyok, csak néztem Taehyungot, mint borjú az új kaput.
- Még mindig haza akarsz menni? – kérdezte Boram.
- Nem… asszem jól meg vagyok itt… - feleltem elveszve, a hangomat alig találva, miközben még mindig Tae szívdöglesztő mosolyát néztem.
**
- Miért nem szólsz hozzám? – kérdezte meg Tae már sokadjára. A hangja vízhangzott a szobában a hosszú csend után, amihez a fülem hozzászokott. Nem válaszoltam, csak pirulva húztam a pulcsim nyakát az arcomra. – hát jó játszuk ezt… - és besüppedt mellettem az ágy. Aztán hírtelen megéreztem a derekamon. Ráült a derekamra. Az ujjával lehúzta a fejemről a pulcsimat, majd a szemeimbe nézett. – Gyönyörű vagy…
- Ha bókolsz nekem, persze hogy megszólalni sem tudok. – néztem az ujjaimat, mintha annyira érdekes lenne. A homlokomra hajolt, és egy lágy puszit nyomott rá. Majd egyet kaptam az orromra. És végül a számra, amit elmélyített. A kezét az arcomra csúsztatta. Jól esett a hideg tenyere a felforrósodott arcomnak. Délután mindent átbeszéltünk, persze Boram segítségével. Boldogabb nem is lehetnék jelen pillanatban. A csókunk egyre hevesebb lett, végül fordítottam a helyzetünkön. A lába közt térdeltem, a kezemmel a feje mellett támaszkodtam, és kimondtam:
- Eddig ti tanítottatok újra gyereknek lenni, most én mutatok neked valami felnőtteset.
